![]()
A Mathias Corvinus Collegium a társadalomtudományok oktatását célzó szakkolégium, melynek középiskolás programjába (4 félév: közgazdaságtan, 20. századi történelem, nemzetközi kapcsolatok, politikai filózifia) pályázati úton bárki bekerülhet. Az intézmény távoktatási programjában már több Radnótis részt vett.
A Tihanyi Alapítvány kétéves távoktatási programot indított tehetséges középiskolás diákok számára, amelynek célja a támogatott diákok előkészítése az egyetemi stúdiumra.
1. A távoktatási program céljai
A mai középiskolai rendszer számos diák számára nem teszi lehetővé, hogy iskolájában mélyebben megismerkedjen azokkal a tudományterületekkel, amelyek megragadták érdeklődését, és amelyekkel egyetemi évei során magasabb szinten kíván foglalkozni. A Tihanyi Alapítvány célja, hogy erre lehetőséget biztosítson olyan diákok számára, akik már tudják, hogy a jövőben a magyar közélet szempontjából jelentős alkalmazott és elméleti tudományokkal kívánnak foglalkozni.
Mindenekelőtt a modern történelemre, a közgazdaságtanra, a politikai filozófiára és a nemzetközi kapcsolatok diszcíplináira gondolunk, amelyek a mai középiskolai tantervben a legtöbb esetben nem kapnak kiemelt szerepet. A távoktatási program elősegíti a felvételire való felkészülést, valamint a diákokat megismerteti az általános műveltség részét képező társadalomtudományok alapjaival.
2. A távoktatási program leírása a) A képzés
A képzésben részt vevő diákok a négy féléves program során heti rendszerességgel kapnak az interneten keresztül modern történelem, politikai filozófia, közgazdaságtan és nemzetközi kapcsolatok témakörben olyan kiegészítő képzési forrásanyagot és ehhez kapcsolódó feladatokat, melyek a középiskolás tantervben nem szerepelnek. Az anyagok a sikeres felvételit követően kiosztásra kerülő személyre szóló jelszavak ismeretében olvashatóak honlapunkon, illetve emailben kiküldésre kerülnek a diákok által megadott emailcímre is. A felsorolt témakörök egy-egy tematikusan felépített félév témáját képezik. Egy félév tizenkét hétből áll, képzésünk tehát a tanévkezdéskor és a (fél)év zárásakor nem terheli a diákokat. A diákok képzésének költségei az Alapítványt terhelik.
A jelenleg felvételizők számára a 2003/2004-es tanév első félévének távoktatási anyaga a politikai filozófia témaköre.
b) Az értékelés
A diákok munkáját háromhetente (félévenként 4 alkalommal) felmérő dolgozatok megíratásával ellenőrizzük, melyeket adott határidőn belül vissza kell juttatniuk elektronikus postán Alapítványunkhoz. Minden felmérő dolgozat tesztkérdésekből, fogalommagyarázatból és esszékérdésekből áll össze. A beérkezett munkákat szaktanáraink értékelik. Az egyes diákok teljesítményét az egész félévben nyújtott teljesítmények átlaga határozza meg. A legjobb eredményeket elérő diákokat ösztöndíjban részesítjük. A program elvégzése után diákjaink oklevelet kapnak.
c) A havi rendszerességgel megrendezett előadások
Az aktuális társadalmi, kulturális és gazdasági kérdésekkel, problémákkal foglalkozó előadások szélesebb összefüggésekbe helyezik a középiskolai tananyagot és az egyetemi felvételi vizsgákon is hasznosítható kiegészítő tudás birtokába juttatják hallgatóinkat. Az előadások során diákjaink az adott szakterület neves képviselőit ismerhetik meg; kérdéseikkel kifejező-, problémamegoldó-, és vitakészségüket fejlesztik. Az előadásokra havonként egyszer, szombaton kerül sor. Az előadások anyaga a felmérő dolgozatokban nem kerül számonkérésre.
A távoktatási programban való részvétel feltétele a felvételi vizsga sikeres teljesítménye.
A Tihanyi Alapítvány félévente pályázatot hirdet meg középiskolás diákok részére. A pályázaton kilencedikes, tizedikes és tizenegyedikes diákok vehetnek részt. Érettségi előtt álló diákok jelentkezését kizárólag az alapozó egyetemi képzésre áll módunkban elfogadni. A pályázat első fordulójában a diákoknak az előre megadott témakörökből egyet kell kiválasztaniuk, és arról (vagy annak egy részterületéről) két példányban dolgozatot kell az Alapítvány címére beküldeniük.
A dolgozat formai követelményei:
Terjedelme minimum 5, maximum 7 gépelt oldal legyen, Times New Roman vagy Times New Roman CE betűtípussal, 12-es betűmérettel, 1,5 sorközzel és 2,5 cm-es margókkal. A felhasznált szakirodalmat minden esetben kérjük feltüntetni!
A dolgozatokat két példányban kérjük beküldeni!
A pályázó feladata a felsoroltakból általa választott témában a felhasznált szakirodalomban megismert és a dolgozatban bemutatott tények ismertetésén túl saját véleményének logikus kifejtése. Kérjük a felhasznált szakirodalom feltüntetését is! A pályamunkákra a pályázók ne írják rá nevüket, hanem jeligével lássák el, melyet a jelentkezési adatlapon tüntessenek fel. A jelentkezési adatlap itt tölthető le. A jelentkezési adatlap kitöltése és beküldése minden esetben kötelező
A dolgozatokat az alábbi címre kérjük beküldeni:
Tihanyi Alapítvány, 1518 Budapest, Pf. 155.
A beküldött, jeligés dolgozatok két független értékelő általi elbírálása után a legjobb eredményt elért diákokat hívjuk meg a szóbeli vizsgára Budapestre, ahol egy logikai tesztet oldanak meg, valamint részt vesznek egy kötetlen beszélgetésen, amelynek során szakmai és személyes jellegű kérdések egyaránt felmerülhetnek. A szóbeli felvételi fordulóra külön szakirodalomból készülni nem kell, a beadott dolgozat állításainak és következtetéseinek alapos átismétlése azonban ajánlott. A dolgozat, a logikai teszt és a szóbeli vizsga elsősorban a diákok logikai és kommunikációs, valamint intellektuális képességeit méri fel. A felvételit sikerrel teljesítő diákok megkezdhetik a távoktatási program éppen induló kurzusait.
![]()
Magáról a kollégiumról itt olvashattok bővebb információt.
Aki a személyes élményeimre kíváncsi az általam 2 féléve látogatott kollégiummal kapcsolatban, nyugodtan írjon!
