SZMSZ

DÖK SZMSZ

Első cikkely

A szervezet céljaA szervezet célja ellátni az iskola diákjainak érdekképviseletét a közoktatási törvényben meghatározott módon, valamint hogy megszervezze a 9-12. évfolyamosok szabadidős tevékenységét.

Második cikkely

A szervezet felépítésea) Az osztályok képviselői
i) Minden 7-12. évfolyamba tartozó osztály két képviselőt választ sorai közül titkos szavazással a következő módon:
(1) bármelyik diák indulhat a választáson;
(2) minden diák két szavazattal rendelkezik, amelyet a jelöltek között oszt el;
(3) egy diák nem adhatja mindkét szavazatát ugyanarra a jelöltre;
(4) a két legtöbb szavazatot szerző jelölt lesz az osztály képviselője.
ii) Az osztályok képviselőinek mandátuma évente megújul, de az osztály tanulóinak egyharmada kérésére új választásokat kell tartani, ez egy tanévben egyszer megismételhető.
iii) Az osztályok képviselője tisztségéből visszaléphet, ekkor új választásokat kell tartani.

b) A diákközgyűlés
i) Az éves rendes diákközgyűlés a közoktatási törvény végrehajtásáról szóló miniszteri rendelet által megengedett módon küldöttközgyűlés.
ii) A diákközgyűlésen minden 7-12. évfolyamba járó diák jogosult megjelenni.
iii) Egy osztályt legfeljebb három küldött képviselhet; küldött a két osztályképviselő és az osztályból rajtuk kívül megjelentek által saját soraikból egyszerű többséggel megválasztott diák.
iv) Minden megjelentet szavazati jog illet minden kérdésben, ezekben egyszerű többség dönt, kivételt képeznek azonban a következő kérdések:
(1) tisztségviselő-választás,
(2) az éves költségvetés és az előző évi zárszámadás elfogadása,
(3) fegyelmi ügyekben kialakítandó vélemény,
(4) az iskolai házirend és a diákönkormányzati szervezeti és működési szabályzat módosítása,
amikor is csak a küldöttek és a vezetőségi tagok rendelkeznek szavazati joggal. Ez a szavazat egyenlő és másra át nem ruházható, szavazatokat halmozni nem lehet. Ezekben az ügyekben a határozatképesség feltétele, hogy a szavazásra jogosultak 50%-a +1 fő éljen szavazati jogával. Ezen kérdések elfogadása is egyszerű többséget igényel, kivéve a szabályzatmódosításokat, amelyek feltétele kétharmados többség.

Harmadik cikkely

A szervezet tisztségviselői és ezek választási rendjea) A diákönkormányzat vezetőségét alkotják:
i) az elnök,
ii) a titkár,
iii) a propagandisták,
iv) az évfolyamfelelősök,
v) az 5-6. évfolyam felelősei,
vi) a kulturális programok felelőse,
vii) a sportprogramok felelőse,
viii) a szórakoztató programok felelőse.

b) Az elnök a szervezet munkáját irányítja, a diákönkormányzatot egy személyben képviseli. Összehívja és vezeti a diákönkormányzat gyűléseit és a diákközgyűlés üléseit. Iskolai szintű kérdésekben képviseli a diákok érdekeit. Kezeli a diákönkormányzat pénzügyeit.

c) A titkár az elnök akadályoztatása esetén ellátja annak feladatait. A diákönkormányzat gyűléseit és a diákközgyűlés üléseit dokumentálja, és a dokumentumokat megőrzi. Szervezi és előkészíti a diákönkormányzat gyűléseit, kapcsolatot tart minden tisztségviselővel.

d) A propagandisták egy legalább háromfős csoportot alkotnak, akik segítséget nyújtanak a programok szervezőinek a hirdetések elkészítésében, és kihelyezik azokat. Gondozzák az iskolai faliújságokat.

e) Az évfolyamfelelős az évfolyamával vagy annak osztályaival kapcsolatos érdekvédelmi feladatokat látja el. Ellenőrzi és segíti az évfolyam tanulói vagy osztályai által szervezett iskolai szintű programok készítését. Összekötő a diákönkormányzat vezetése és az évfolyam tanulói között.

f) Az 5-6. évfolyam két felelőse tart kapcsolatot a diákönkormányzatban személyesen még nem képviselt ötödikes és hatodikos osztályokkal, valamint programokat szervez nekik, ahol a diákjogokkal és a diákönkormányzat ügyeivel, működésével ismerkedhetnek meg. Felajánlhatja a diákönkormányzat segítségét évfolyamon belüli programok szervezésében.

g) A három programfelelős a hozzá tartozó rendezvények szervezését felügyeli, azok szervezőivel kapcsolatot tart, ellenőrzi a diákönkormányzat által elfogadott programterv, naptár végrehajtását.

h) A diákönkormányzat által működtetett ún. “Láda” az iskolapolgárok egyik véleménynyilvánító és kérdésfelvető fóruma, amelybe az iskolai élettel kapcsolatban bármilyen témájú és tárgyú levél érkezhet. A “Láda” gondozása, a levelek ürítése és a válaszok megfogalmazása az ún. ládafelelősök feladata, akik mindemellett a beérkezett érdemi levelek tartalmát megosztják az elnökkel.

i) A tisztségviselők választásáról:
i) A tisztségviselőket a diákközgyűlés választja nyílt szavazáson egyszerű többséggel a jelöltek közül a fentebb leírtak szerint, minden mandátum egy évre szól.
ii) Bármelyik megjelent indulhat bármelyik tisztségért a diákközgyűlésen.
iii) Egy diák nem viselhet egyidejűleg két tisztséget. Kivételt képez az 5-6. évfolyam felelőseinek tisztsége, amelyet más tisztségek viselői is vállalhatnak.
iv) A propagandistacsoportra és a ládafelelősökre nem személyenként, hanem egyszerre történik jelölés, és a jelölt csoportok egészeiről történik szavazás.
v) Az évfolyamfelelős csak saját évfolyamának lehet felelőse. Választása a következő módon történik: az évfolyam küldöttei jelölteket állítanak az évfolyamból megjelent diákok közül, akik közül a közgyűlés a tisztségviselő-választás szabályai szerint választja meg az évfolyamfelelőst. Egy jelölt esetén a közgyűlés megerősíti vagy felülbírálja az évfolyam döntését.
vi) Az 5-6. évfolyam felelőseinek mandátuma két évre szól, de egyéves különbséggel. Tehát évente egy felelőst kell választani.
vii) A tisztségviselő-választáskor választja meg a közgyűlés az iskolaújság és az iskolarádió főszerkesztőit figyelembe véve a szerkesztőségek ajánlását.

j) Tisztségviselőt csak diákközgyűlés küldöttei hívhatnak vissza minősített többséggel titkos szavazáson.

k) Bármely tisztségviselő tisztségéről lemondhat, ebben az esetben az elnök (annak lemondása esetén az ügyvezető elnök, a titkár) összehívja a diákközgyűlést.

Negyedik cikkely

A szervezet működési rendjea) A diákönkormányzat elnöke legalább kéthavi rendszerességgel köteles összehívni diákönkormányzati gyűlést. Összehívását bármely vezetőségi tag vagy osztályképviselő is kezdeményezheti.

b) A diákönkormányzat minden gyűlése nyilvános.

c) A gyűléseken a vezetőség minden tagja és a Láda egy képviselője köteles megjelenni, kivéve, ha a hiányzásra az elnök előzetesen engedélyt ad.

d) A gyűléseken minden megjelentnek szavazati joga van, kivéve a diákközgyűlés esetében már felsorolt különösen jelentős ügyeket, amelyekben ugyanaz a szabály érvényes, mint a diákközgyűlésen.

e) A gyűlés határozatait egyszerű többséggel hozza, ha erről fensőbb jogszabályok vagy ezen szabályzat más pontjai másképp nem rendelkeznek.

f) Kiegészítés: a különböző szavazásokkor a határozat elfogadásához az szükséges, hogy
i) egyszerű többség esetén a leadott szavazatok közül a támogató szavazatok száma meghaladja az ellenszavazatok számát,
ii) minősített többség esetén a leadott támogató szavazatok száma meghaladja az összes szavazásra jogosult számának felét a részvételi és szavazati aránytól függetlenül,
iii) kétharmados többség esetén a leadott támogató szavazatok száma meghaladja az összes szavazásra jogosult számának kétharmadát a részvételi és szavazati aránytól függetlenül.

Válasz